Duckhilles

Category: Műfajok

A Fedél Nélkül archív tartalmai műfaj szerinti csoportosításban. Segítségével a publikációk tartalomtípus alapján, például versként, szépprózaként vagy interjúként is visszakereshetők.

  • Érzelem

    Tiszta szívből kívánom, álmaink teljesüljenek.
    Bármit kérsz esküszöm, mindent megteszek.
    Lehozom érted a hulló csillagot,
    elfordulni tőled én soha nem fogok!
    Te vagy nekem a napsugár,
    a bíborszínű álom, s nézem a mosolyod
    amit örökké csodálok.
    Nem mondom én, hogy sokat nyújtok neked,
    de amim van, mindent odaadok érted.
    A lelkem világát, amely lassan elhalványul
    te neked adom,
    mert lelked szeretettől lángol.
    Imádlak én, mert az éj leszáll,
    örök mécses égjen mi kettőnk világán.
    Imádlak téged a lelkem lábaid előtt hever,
    amit megtehetek a mindenható előtt,
    esküszöm így lesz. Én, mint
    satnya száradó kóró,
    míg fel tudom emelni a hangom,
    addig a boldogságot adom.
    Nem számít, velem mi történik
    csak te légy az élet szirma,
    ami örökké nyílik,
    bárcsak tudnék neked
    örök életet adni,
    nyíló virágként
    örömteli életet nyújtani.
    Szuna István

  • Úton A Terveim Térre

    Beszélgetőtársam Kriszt László rendező, koreográfus, a Kazán
    István kamaraszínház direktora, akinek egy komoly kérdést sze-
    gezek!
    Ki az a Kriszt László?
    Ilyenkor mindig nehéz a válasz, hiszen a mindenkori
    ember, komplexitást, összetettséget feltételez. Ebbe min-
    den beletartozik, a gyerekkor, az ifjúkor a felnőtt kor az
    idős kor, a megélt hibák, kudarcok, bánatok, sikerek és
    örömök egyaránt, de ide tartoznak a megélt fizikai és ér-
    zelmi élmények, a mesterek, a hozott és elsajátított tudás
    és kompetenciák. Ez mind mi vagyunk. Most! Ha földrajzi
    helyhez akarom kötni magam, akkor 40 év Angyalföld a
    meghatározó. Ha érzelmileg akarom magam meghatároz-
    ni, akkor a nevelőszülői háttér a gyerekkori iskolák, ba-
    rátságok, az ifjúkori szerelmek. Ha az álmaimra gondolok,
    akkor a zenés színház a klasszikus balett és musicaltánc,
    később színházi rendezés-koreográfusság, Ha lelkileg aka-
    rom magamat meghatározni, akkor a soha el nem fogyó
    hit az emberségben, az értékekben. „Az ember a semmi-
    hez képest minden, a mindenséghez képest semmi.”
    Milyen út vezetett a Tripolisz szomszédsá-
    gából a színházba?
    A Tripolisztól nem messze laktunk Angyalföldön, a Tahi
    utcában, értelemszerű volt, hogy Tomori Pál Általános Is-
    kolába jártam, így hamar megismertem az ottani srácokat,
    akikből mára, nem egy neves roma muzsikus lett. Persze
    sokan voltak, akik vagányként élték későbbi életüket.
    Mit mond neked ez a szó, „vagány”?
    Nehéz a mai fiataloknak lefordítani, és sokan össze is
    keverik a csibésszel! A vagányok nem féltek senkitől, kiáll-
    tak egymás mellett, szó nélkül indultak egymásért, család-
    jukért, még ha pofozkodni kellett is. De a munkától sem
    féltek! A csibészek, már inkább a zavarosban pecáztak,
    sokszor átlépve a törvény kordonján. A 70-es években még
    így működtek a külvárosi srácok, akik közül persze sokan
    lettek híres sportolók, művészek is. Ami ebből a korsza-
    komból lényeges, hogy volt gyerekkorunk, hiszen a bará-
    tok, a grundfoci, a csocsó és pingpong csaták, a szánkózás,
    nem is

  • Ha Így Marad, Nem Változik

    12
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    és a költészet; éppen csak hogy a leírások eszköze és anyaga
    az emberi szó. Tehát visszatérünk az ars-hoz és a poeti-
    ca-hoz. Kivel is találkozott Oidipusz?
    – Lássuk csak. Az ázsiai oroszlánok közt legjobban is-
    mert a perzsa-oroszlán (L. leo persicus Fischer), mely a
    legkisebb eddig ismert oroszlánfajta. Szőrruhája világos
    izabellaszínű, feketével kevert sötétbarna színű, hatalmas
    sörénye – akárcsak a berber – oroszlánnál – az egész hasol-
    dalt fedi, de a háton nem nyúlik a váll mögé.
    – Ön nagy műveltséggel rendelkezik. De a Szfinx rejt-
    vényét még mindig nem sikerült megfejtenünk. Még tisz-
    tázatlan az indiai oroszlán kérdése. Annakidején Smee
    Gudzseratból írt le egy sörénytelen oroszlánt, ma azon-
    ban tudjuk, hogy a gudzseráti oroszlán (L. leo goojratensis
    Smee) előfordulási helyén úgy sörénytelen, mint közepes,
    vagy éppenséggel dús sörényű hímpéldányok élnek egy-
    más mellett. Blanford szerint Indiában, Kathiavarban,
    Radsputánban, különösen pedig déli Dzsodpur és Udepur
    vidékén, illetve az Abu-hegyen él az oroszlán. Az indiai
    oroszlán különben igen tetemes nagyságúvá növekszik.
    Blanford szerint egy hím példány 263, egy nőstény pedig
    farkbojt nélkül 243 cm hosszúnak bizonyult. Egy másik,
    268 cm hosszú hímpéldány pedig a marján 106 cm-es –
    igen jelentékeny – magasságot ér el.
    – Kedves barátom! Az álmát, az álmait! Maga most száz-
    ezer éves, és épp született. De most akkor – kivételesen –
    én is elmondom egy álmomat. Egy állítólag mezopotá

  • A hatodik nap estéje

    Föleszi a hiányt az éhség.
    Acél tükör az este.
    Egybehajlanak fénylő lemezek.
    Szép lett az ember:
    körme levágva, haja fésülve,
    szeme ívesen rajzolt,
    oldalán az a seb is odafestve.
    Szép lett az ember.
    Tenyerében melegszenek légző óceánok.
    Ujjai csontkosarában alszanak fecskék.
    Szép lett az ember, mint minden születő állat.
    Lesz holnap is. Az a hetedik.
    Szeme égboltjára felfröccsenő festék:
    madarak. Kik haza már sosem találnak.
    Fábián István

  • Halál Után Van Élet? Ü

    13
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    rát. Valóban így van. És mellesleg évi kétmillió köbméter
    vizet használnak fel a reaktor hűtésére.
    Ilyenek a zöldek. 
    Sötétzöldek.
    BUKSIKA:
    HALÁL UTÁN VAN ÉLET?
    Ü
    lök itthon magamban és olvasgatok az inter-
    neten. Szeretek tájékozódni, facén játszani
    a kedvenc játékaimmal, s időnként szoktam
    régi ismerőseimmel is beszélgetni vagy csak
    spontán rám jön a dili hopp és kötekedem
    egyet. Most semmi ilyen nem volt. Olvasgattam, bambul-
    tam kicsit s mivel lebetegedtem annyira nem tudtam aktív
    életet élni.
    Rám írt az egyik ismerősöm. Kérdezte, hogy vagyok?
    Merre élek, mi történt az elmúlt húsz évben velem mióta
    nem találkoztunk. Meséltem bla bla egyszer csak beüt nála
    a mennykű és írja:
    – Hallod, ezt el kell, mondjam, mert megörülök azóta is
    a nevetéstől.
    – Na, mondom, mi franc történt, hát bökjed ki azonnal.
    – Hát, hogy őtet felhívta egy biztosító társaság üz-
    letkötője és életbiztosítást szeretet volna neki eladni.
    Mondta, kér egy kis türelmi időt átgondolná ezt, ez
    mégis egy életre szóló döntés nem akarja elhamar-
    kodni. Eleinte még félre tette a kérdést akarja-e vagy
    sem. De még éjjel is ezen morfondírozott ahelyett,
    hogy aludt volna. Kavarogtak a gondolatok az agyá-
    ban és végül úgy érzi megvilágosodott.
    Nagy nevetőfejeket küldött ezután, s gondoltam
    magamba ez valami óriási blődségre készül, kivá-
    rom. Nem írtam neki, vártam türelmesen, hogy le-
    írja amit szeretne. Megint csak nevet, nevet küldi az
    idétlenebbnél idétlenebb emojikat

  • Lehajtott fővel…

    Lehajtott fővel reszkető lábakkal araszolva ballagott
    majd fáradtan a hideg korláton szinte átbukott
    megkopott vászonszatyor lógott aszott kezében
    elképzelem mit láttam volna szeme tükrében
    tudom a lelke vonszolta elhasznált testét
    érzem egyedül van minden egyes estén
    a kályha melege emlékezteti a nyárra
    az elveszett megkopott boldogságra
    székében elbóbiskol majd újra felébred
    bíztatja magát így nem lesz ebéded
    kopott fazékban fő a lekozmált lélek
    Uram! álmaiban kényeztesd őt kérlek
    az idő kegyetlen sípja visít a végtelenben
    a számláló lelassul tapsolnak éljenezve
    a gyermeki ragaszkodás elköltözött régen
    a szomszéd találja meg elhasznált székében
    Szó Emma

  • Karácsonyi Csoda

    14
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    SZÉPPRÓZA
    MÉSZI MAMA:
    KARÁCSONYI CSODA
    A
    z idős ember ott állt az ablakban, és sóvá-
    rogva nézett kifelé. Kintről hófödte táj né-
    zett vissza rá. Sehol egy lélek az utcán.
    – Közeledik a karácsony, és én ezt a kará-
    csonyt is egyedül fogom tölteni – sóhajtott.
    Ez a sóhaj nagyon mélyről jött, szinte szétfeszítette a mell-
    kasát. Reszkető kezével letörölte a könnycseppet, mely vé-
    giggördült az arcán.
    Lerogyott a hokedlire, hátát a falnak támasztotta. Be-
    csukta szemét, fejét az asztalra hajtotta, majd újra és újra
    átélte azt a bizonyos napot. Attól a naptól kezdve megvál-
    tozott az élete. Szívébe befészkelte magát a fájdalom. De
    mi is történt valójában?
    – Te tehetsz mindenről, apa! Te üldöztet el anyát! – vág-
    ta a fejéhez a fia.
    – Hogy mersz velem így beszélni, te senkiházi kölyök!?
    – ordított az apa, aki természetesen most is részeg volt.
    – Takarodj a házamból, és ide többet be ne tedd a lábad!
    – üvöltött torkaszakadtából. Aztán egyre cifrábbakat ki-
    áltozott, már azt sem tudta mit beszél. Annyira elvesztette
    önuralmát, hogy pofon vágta a tétován álldogáló fiát.
    A pofon nagyot csattant, de nem az ütés fájt a fiúnak,
    hanem az, hogy apja ezt megtette vele. Néhány másodper-
    cig némán nézett apja szemébe, majd felkapta a kabátját,
    és kiszaladt az ajtón. Elment, és soha többé nem hallott
    felőle. Ennek ma éppen tizenöt éve volt. Akkor a fia húsz
    éves volt, most harmincöt. „Lehet, hogy már unokám is
    van, csak nem tudok róla” – elmélkedett.
    Gondo

  • a világ keletkezése

    nagyapám ecetgyári munkás volt
    minden nap hajnalban indult a gyárba
    két óra gyalog és kettő vissza
    nagyanyám harmincöt évesen hagyta magára
    de öt gyerek álmába angyalként visszajárt
    negyvenhétben nagyapám anyám és két bátyja
    papírok nélkül nekivágott a határnak
    egy nap rácsok mögött szalmazsákon
    némi leves majd tovább puliszkáért napszámba
    pedig már odaát is utálták
    végül hárman elvetődtek konyárra
    anyám történetéből e pár vonás minden
    de nekem azóta létezik az isten
    mióta ráébredtem csak a puliszkán múlt hogy
    anyám apámmal találkozott
    Bara Anna

  • Szabad Akarat

    15
    Fedél Nélkül – Hajléktalanok lapja
    KÖNYVAJÁNLÓ
    ORVOS-TÓTH NOÉMI:
    SZABAD AKARAT
    „Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős feje-
    zetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk
    felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk
    örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsige-
    reinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a sze-
    retetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen
    ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink,
    ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.
    Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok,
    érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák
    a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség
    hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan lép-
    hetnek működésbe saját sorsformáló erőink?
    Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak
    vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényező-
    ket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatároz-
    zák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a
    testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a ne-
    hézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora
    változást érhetünk el, és hogyan
    teremthetünk magunknak olyan
    életet, amely a leginkább megfelel
    az elképzeléseinknek.”
    Orvos-Tóth Noémi
    ARTÚR:
    MESÉK DUGÓRÓL
    A
    nnak idején egy tervezőirodában dolgoz-
    tam, négyen voltunk egy szobában, két
    tervező kollégám és egy szerkeszt

  • Újrahasznosított Halotti beszéd

    Anyátlan fejünkre borítja fátylát a szálló idő.
    Voltunk egykor veretes öbölben kikötött glancolt csónakok,
    akár a kátrányszagú, pókhálóval szőtt tüdő,
    ziláltak napjaink s mint huzat a házon, átjártak rajtunk vérvörös hónapok.
    Átgázoltunk egykor sok pipacsmezőn, a szerelemért szépen sorban álltunk,
    de fejünkről lehullottak már a glóriák, akár csillagok a nyáresti éjen,
    nem ragyognak ránk többé szorító nappalok s mint boltos, végleg bezártunk,
    már csak a lehúzott rolókat döngetik egykori álmaink merészen.
    Apátlan nyomunkban lépdel sok elfelejtett pillanat,
    tócsává szelídül bennünk sok tavaszi zápor,
    fekszünk hanyatt, imára kulcsolt kezekkel s mint víz alatt
    a búvár, ha lát egy hajóroncsot, a sok féreg elvarázsol.
    Ébredünk egy újrahasznosított hazában, fehér árnyak között lángok gyúlnak,
    fenn egy trónuson ül az egykor szelíd bárány,
    szaggatják ruháikat mélyben a hamisak, kínjaik soha el nem múlnak,
    az igazakra, mint lágy takaró terül sok puha, zöldellő páfrány.
    A Nap, Hold sem világít már; beragyog mindent a bárány pirosló vére,
    feltöri a hét pecsétet, zeng egy égi kórus a messzeségben,
    vonulnak harci szekerek, akár a gólyák északról délre,
    simára fésült sörényes lovak szállnak, mint a tündérek egy mesében.
    Anyátlan, apátlan sóhajunkból árvaság lett,
    ránk zuhant, mint viharban a beszakadt tető,
    szánkból csak egy újrahasznosított Halotti beszédre tellett,
    görgeti sebesen, mint követ a víz olcsó életünket a behorpadt idő.
    Ketykó István