Author: Szolnoki Csanya Zsolt

Nem sajnálom a fogyó tűzifát!
A máglyába rakott hasábok tüze
sugározza rám az ősi mágiát
legalább még ma egyszer…
még egyszer, utoljára!
Szálljon kéményem sűrű füstje
és telepedjen rá a tájra,
köhögtesse az erre járót cudarul!
Hadd lássa, nem bánik a fával fukarul
a vén zsivány, ki most bőszen
egyre csak rakja, rakja még,
s ha már mindene a tűzön ég,
hát odaveti rá versét is dacosan!
Ha már dalaim nem könnyezték
meg alaposan a fehérnépek,
e hálátlan dögök,
legalább füstjük marja szép szemök,
míg engem elvisznek az ördögök!
Kajuk Gyula

„Fizetek, Főúr,
volt egy feketém”,
egy tönkre ment élet,
és hatvanhét tányér
csalfa vak remény!
Ezerszer becsaptak
és néha csaltam én,
bolondul kergettem
a boldogságot: hé,
állj meg már, szép remény!
De immár jóllaktam.
Elég már a rosszból!
Nem kell többé rossz bor,
a kaszás jön már értem,
én vagyok most a rét.
Pollák László