Author: Lantódi András

Mély csendeket őrzök magamban.
Testekét,
Üvöltést,
Ahogy a srác felgyújtja a kezét.
Az erdő mélységét,
Némán befogadva összerogyásomat
Árulások húsbavágó terhe alatt.
Egy-egy megvető pillantás pengéje,
Ahogy fagyosan fordul el tőled a kedves.
Júdáscsókok korcsa, én,
Megfeszítem magam a közönynek.
De talán, ha értelme lett volna…
Csend van,
Némán fogja a kezem.
Más voltam, más lettem.
Ádám Orsolya Mária
2021. december, első díj